Régen kísér engem már egy meseszerű álom.
Azt hiszem, hogy most, amikor kézjeledet várom,
talán az az álom-fotó készülhet el éppen,
hiszen ahogy körbenézek tényleg mind itt vagytok.
Zsibongtok az izgalomtól: "Picik elől, kérem!"
Minden vétlen érintéssel szívmeleget hagytok,
nevetések gurulnak, s én hálás szívvel nézem
az utolsó igazítást a lázadó ingen,
tökéletes frizurába beletúró ujjat,
s ahogy végül helyre kerül, s lágyan halkul minden,
s egymáshoz csak ünnepélyes szeretetünk bújhat.
Ez az apró pillanat kell! Ez volt volt az én álmom!
A gombnyomást megelőző, sóhajtásnyi csendben
sikerült hát Benneteket végre megtalálnom;
- hogy ne sírjak, muszáj lesz egy nagy levegőt vennem -
úgy érzem, egy darabig most nem kell tovább mennem...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.