Tudom én, hogy csak azért, mert felnőtt lettél végre
nem kell attól tartanom, hogy kapunkon kilépve
holnaptól csak látogatni jársz majd vissza hozzám.
Így - mielőtt keserédes picsogásom hoznám -
ne tarts tőle, hogy e pár sor "apa-könnyben" ázik...
Ez pusztán egy rövid lista. Pont, aminek látszik.

Voltál "Sárkány". Édesanyád két hét után adta
ezt a nevet (aki hallott, az nem is vitatta).
Éhes, boldog, nyűgös voltál - tudtuk mind a ketten.
Ha hallotta volna hangod, Szent György is megretten...

Voltál édes, szöszke űrlény, mindig pörgő nyelvvel.
Hogy mit beszélsz, rajtunk kívül nem értette ember;
lehet, hogy csak nekünk szántad mondandóid kincsét,
szíved kicsiny ajtajának szivárvány-kilincsét.

Voltál, s leszel (tudom) mindig gondoskodó Testvér.
S hogyha eljön az a nap, hogy hiába keresnél,
Öcséd mindig ott lesz Neked, megöleled szépen,
s kősziklaként álltok együtt a legnagyobb szélben.

S végül: voltál, vagy, és leszel az én csodás Lányom.
Soha-soha meg nem fejtett, óriás talányom,
kinél szebb és okosabb és nagyobb szívű nincsen.
Tudod... Hogyha lenne egy pár működő bilincsem...
Értem én, hogy ez a rendje... Tudom én, hogy így szép...
De az, ami összenőtt, az hogy válhatna így szét?!
Féltelek és büszke vagyok. Mosolygok és sírok.
(Az elején becsaptalak. Mindent mégse bírok...)

Egyáltalán nem érdemel ez a világ Téged,
mégis odaadlak neki, s hogyha nem is kéred,
vigyázok Rád, míg Magadból szétosztod, mi lettél.
Boldogabb hely lesz a Föld is, csak mert megszülettél!

(Hogyha Anya látna, Ő is csupa ilyet írna.
S büszke szíve még nálam is sokkal többet sírna...)