Utasok I.
A Piás
Szégyelltem kissé, hogy fintor szaladtholtfáradt arcomon át,de az a szag bizony velünk maradt,s rágta a fülke falát.Ötvenes forma volt, bár bajosantippelted volna korát.Megszívta orrát (úgy nagy zajosan),s szétnézett, merre tovább.Elmúlt egy perc is, míg helyre kerültminden csúf kacatja, s ő.Kezében fél sörrel végre leült.Odakint hullt az eső,s hajában egy-két csepp szédelgett még,szívta az utca porát,de aztán görcs-ujjak széjjelkenték,így festve sár-boronáta piszkos halánték ráncaiba.Zubbonya gombjaivalpercekig muszáj volt játszania,s nem végzett gondjaival:Elszakadt pénztárca, lejárt jegyek,kulcstartó konzervnyitón,végtelen tartalmú nadrágzsebek,kettétört postairón,s annyi más jött, mire aprót kotort(ki tudja, honnan) elő,egynéhány zavaros okot sorolt,s kezembe nyomta: "Ha jőerre az ellenőr ugyan vegyenMiskolcig jegyet nekem...",s elfeküdt. Nem tudtam, hová tegyema kérést, s miért velemépp ilyen bizalmas... Történetétazonnal megszőttem én.Találtam talán vagy tucat mesét.Egyikben ő volt a vén,lázadó, nem hajló zenetanár,kirúgott egyéniség.Másikban megtépett palimadár,szürke kis személyiség.Láttam őt harcoló apukaként,becsapva végül nagyon;munkások álruhás nagyuraként,kinek már nyűg a vagyon;betegnek, akitől fél a tömeg,s egyedül hagyja bután;s láttam, mint elárvult gyáva öreg,sírni a múltja után.Vártam, hogy ébredjen, s kérdezzem őt:Végül is kicsoda hát?De míg a mosdóban hagytam időt,eltűnt a szürke kabát.Kié volt, s mit rejtett, ki nem derül,talán majd megkérdi más.Nyomában még halvány sörszag terül,emlék az ócska piás.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.