elég, hogyha megérzed a fáradt magány-illatot,
észreveszed lógó orrom, ahogyan a porban ül,
sóhajaim foszlott szárnyán, ahogyan a szív repül.
Hogyha szeretsz, kérlek, vigyázd mindazt, ami lettem én
Temiattad boldogságunk tűzben edzett elején,
s ha szememben már csak kevés, ködös-fakó hit ragyog,
cirógasd meg könnyes lelkem, súgd meg neki: "Itt vagyok!"
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.